2021. március 2., kedd

Finom habos szelet







Ezzel a címmel található meg Mária Hajková "Édeskönyv" című süteményes könyvében ez a tényleg finom szelet. Aki nem a legfiatalabb korosztályhoz tartozik, az biztos emlékszik erre az 1978-as kiadású könyvre, ami a 80-as, 90-es években élte fénykorát, de én a mai napig szívesen lapozgatom.
Ezt a finom szeletet Anyukám sokszor megsütötte, nagyon szerettük! A könyvben írt kávés krém helyett nálunk mindig karamelles krém került bele, aminek a receptje még a Nagymamámtól származik. És egy, a tetején tojásfehérjéből felvert hab is szerepelt az eredeti receptben, valószínű ettől lett volna habos szelet, de ezt mi nem szoktuk rátenni. (Talán azért nem, mert az csak nyers tojáshab.) Én még egyszer sem sütöttem meg - nem is tudom hogy maradt ki -, most végre rászántam magam. Ezt a sütit, de nevezhetjük tortának is,  akkor érdemes sütni, amikor összegyűlik több tojásfehérjénk. Nekem most összejött egy jó pár, a mélyhűtőben szoktam gyűjtögetni, kiolvadás után prímán fel lehet verni. 
Nagyon finom lett, és kicsit visszahozta a régi időket...

Hozzávalók a tésztához: 8 tojásfehérje, 20 dkg porcukor, 15 dkg dió, 2 dkg finom prézli, 2 kiskanál kukoricakeményítő, 
a tészta megkenéséhez: házi sárgabarack lekvár, 
a karamell krémhez: a pirított cukros részhez 4 evőkanál cukor, 2 dl víz, 2 púpozott evőkanál liszt, a vajas részhez 20 dkg vaj, 15 dkg cukor, 1 vaníliás cukor, 2 tojássárgája, 1 csapott kiskanál kakaó,
a kész torta megszórásához: darált és vágott pörkölt dió, 
a díszítéséhez: birsalmasajt és tejszínhab.

Elkészítése:
Először a sütőben megpirítottam a diót, majd megdörzsöltem, így jött le a barna héjából. Ledaráltam, csak pár darabot meghagytam belőle, amivel majd a torta tetejét lehet megszórni.
Ezután a tojásfehérjét kemény habbá vertem, majd apránként hozzáadagoltam a cukrot, közben tovább ment a habverő. A ledarált diót, a zsemlemorzsát és a keményítőt óvatosan hozzákevertem, majd a masszát sütőpapírral bélelt nagyobb tepsibe öntöttem. Kb. 28x28 cm-es méretű részen terítettem el benne. Előmelegített sütőben, alacsonyabb hőfokon kb. 20 perc alatt megsütöttem (ez az idő sütőtől függ).
Mikor a tészta elkészült, nekifogtam a krém elkészítéséhez. Először a 4 evőkanál kristálycukrot pirítottam meg, közepesen barna színűre. Csak arra vigyázzunk, hogy ne égjen meg túlságosan, mert akkor kesernyés lesz. Ezt felengedtem 2 dl vízzel, majd kellett várni, míg a cukor teljesen felolvad. 
Közben a 20 dkg vajat habosra kevertem a 15 dkg cukor kétharmadával. A többi cukrot a vaníliás cukorral és a 2 tojássárgájával folyamatosan keverve gőz fölött összefőztem, de csak annyira, hogy a tojás ne maradjon nyers. Mikor kicsit hűlt, hozzákevertem a kikevert vajhoz.
Időközben felolvadt a pirított cukor. Ebből a cukros vízből nagyon keveset adtam hozzá a két evőkanál liszthez, amit így szép simára kevertem, majd a felhígított cukorhoz öntöttem, és sűrűre főztem. Mikor kihűlt, ezt is hozzákevertem a vajas krémhez. Belekevertem egy csapott kiskanál kakaóport is, és végre elkészült a krém.
Következett a torta összeállítása. A tésztalap széleit egyenesre vágtam, majd 3 felé vágtam szét. A legalsó lapot megkentem sárgabaracklekvárral, rá egy réteg krémet. Erre jött a középső tészta, szintén lekvárral és krémmel kentem meg. Rátettem a harmadik lapot, majd az egész tortát körben és a tetejét bekentem a megmaradt krémmel. Megszórtam a darált, illetve a durvára vágott dióval, és kapott birsalmasajtból is némi díszítést.
Tálaláskor kínálhatunk mellé tejszínhabot, így nemcsak finom, hanem tényleg habos szelet lesz... Jó étvágyat hozzá, ha valaki rászánja magát az elkészítéséhez 😊!

A dió ledarálása

A felvert tojásfehérje

A dió belekeverése a habba

A diós massza a tepsiben

A pirított cukor felengedése a vízzel

A kisült és három részre vágott tészta megkenése a kekvárral, mellettük a krém

A kidíszített kész torta



10 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta most szívesen megkóstolnám! Sajnos mér próbasütést sem csinálhatok mert az annyira tartogatott diómat feléltem:-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Éva! Ha hozzájutsz egy kis dióhoz próbáld ki, mert nagyon finom 😊

      Törlés
  2. Finom süteményt készítettél, és nagyon szép látvány. Nekem van is itthon dióm, lekvárom meg bőven lehet, hogy elkészítem, bár a leírásod szerint eléggé hosszadalmas.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen Lívia, téged is csak biztatni tudlak a megsütésére. Nem annyira hosszadalmas, mint ahogy a leírásomban tűnik 😊.

      Törlés
  3. Guszta sütit készítettél! :)

    VálaszTörlés
  4. Jövök egy szeletkéért, most nagyon jól esne. ;)
    Eltudom képzelni milyen finom lehetett. Hasonlót már én is készítettem, csak lekvár nélkül, és nagyon szerettük. Jah, most csak erre a sütire tudok gondolni, nagyon guszta. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Iza, gyere, szívesen megkínállak 😊.

      Törlés
  5. Nagyon jól néz ki, szeretjük a diósat, de ilyen krémes sütikkel sajnos már vigyáznunk kell. Jó, hogy ti mindent ehettek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen Ani! Nagyon sajnálom hogy nem tudtok mindent megenni, amit szeretnétek! Nekünk szerencsére még nem nagyon kell vigyáznunk....

      Törlés