2020. november 6., péntek

Leopárd kalács - 10 éves a blogom és Blogjáték! 🌻





Elérkezett az idő, hogy a blogom megélte az első 10 évét. 😊 Olyan mintha csak nemrég történt volna, mikor elindítottam az első bejegyzésemmel, egy mézeskaláccsal. Azóta sok minden történt, sok új ismeretre tettem szert, és sok kedves "online" barátnőre találtam rá. Remélem, még sokáig foglalkozhatok e kedvenc időtöltésemmel.....

Erre az alkalomra sütöttem ezt a mutatós kalácsot, amit az interneten találtam. Nem jelölöm meg, hogy honnan származik, mert amelyek fent vannak a neten mind ugyanolyan recepttel szerepelnek, úgyhogy nem lehet tudni, ki kitől vette át. Én igencsak módosítottam rajta, úgymint a hozzávalókon és a mennyiségeken is.
Az elmúlt hetekben-hónapokban már két hasonló kalács előzte meg ezt, de egyik sem tetszett igazán. Az elsőnél túl világosak lettek a foltok, a másodiknál túl sötétek, ennél a harmadiknál pont jók lettek a színek és az ízek is, ugyanis a belső tésztánál a kakaót fahéjra cseréltem, és az egész kalácsba több cukrot tettem.
 
Mivel a 10 év egy szép kerek szám, gondoltam ismét játszunk egyet. Ha szeretnétek részt venni, nem kell mást tennetek, csak sütni egy hasonló leopárd kalácsot, tetszés szerinti recept alapján, feltenni a blogotokra, majd elküldeni nekem a bejegyzésetek linkjét és egy fényképet a kalácsról, ide: katalin595@gmail.com. Legyetek szívesek a bejegyzésetekben megemlíteni, hogy nálam van a játék. Gyertek játszani minél többen, hogy sok finom kalács gyűljön össze. December 6. éjfélig, Mikulás napjáig jelentkezhettek.
Az eredeti receptet megtaláljátok az interneten, a "leopárd kalács" szóra rákeresve.

Hozzávalók a világos tésztához: 35 dkg liszt, 2,5 dkg élesztő, 1,5dl tej, 5 dkg cukor, 2 vaníliás cukor,  10 ml vanília aroma, 1 kiskanál sütőpor, 5 dkg olvasztott vaj, 2 tojás sárgája, 1 citrom reszelt héja, 
+ a kakaós tésztához: 1 púpozott evőkanál cukrozatlan kakaópor, 2 evőkanál  cukor,  1 evőkanál tej, 
+ a fahéjas tésztához: 1 evőkanál fahéj, 1 evőkanál cukor, 1 evőkanál tej, 
a teteje megkenéséhez: tojásfehérje.

Az élesztőt 1-2 kiskanál cukorral felfuttattam a tejben, majd az összes világos tészta hozzávalóval bedagasztottam.
Ezután 3 részre osztottam. Egy kb. 30 dkg-osra, ez világos maradt, félretettem, és kettő 20-20 dkg-osra. E kettő kisebb tészta egyikébe dolgoztam bele az 1 evőkanál tejben elkevert kakaót és a cukrot, a másik tésztába ugyanígy jártam el a fahéjjal.
Mindhárom tésztát külön-külön tálakba tettem, ruhával letakartam és kétszeresére kelesztettem. Ezután mindhárom tésztát 8-8 felé osztottam. Először a fahéjas tésztából sodortam rudacskákat, kb. 23-24 cm hosszúakat. Ezután a kakaós tésztából ugyanilyen  hosszú, lapos téglalapokat formáztam, ebbe csomagoltam bele a fahéjas rudacskákat, majd végül a világos tésztába csomagoltam az előzőeket.
Sütőpapírral bélelt hosszúkás, keskeny sütőformába fektettem a kész rudakat, egymás mellé és három sorban egymás fölé, 3, 2, és 3 darabot.
Megkentem tojásfehérjével, majd még egyszer kelesztettem, 20-25 percig, és előmelegített sütőben közepes, majd mérsékelt lángon kb. 40 perc alatt megsütöttem. Közben ha nagyon pirulna a teteje, sütőpapírral letakarhatjuk.

A három színű tészta

Először a fahéjas tésztát sodorjuk rúddá...

...majd becsomagoljuk a kakaós tésztába...

...végül a világos tésztába kerül bele

Bepakolás a formába

Sütésre készen, megkenve tojásfehérjével



Végül a korábban sütött kalácsaim



Finom volt reggelire, megkenve vajjal és házi lekvárral



18 megjegyzés:

  1. Hát ez nagyon guszta! A kalács is, a dekoráció is szuper! Méltó egy ilyen évfordulóhoz. Bár nem kérted, hogy jelentkezzünk, én azért megteszem. Gondolom, ha feltesszük a kalácsot a blogra, említsük meg, hogy nálad játszunk. Ezt esetleg beírhatnád, ha gondolod.Határidőt se írtál. Meddig gondolod?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen kedves Ani! Valóban több minden kimaradt, mentségem legyen, hogy már nagyon siettem vele. Most pótoltam mindent. December 6-ig lehet sütögetni 😊.

      Törlés
  2. Hűűű, milyen mutatós kalácsot sütöttél! :) Találkoztam már ezzel a leopárd kaláccsal, de mindig azt gondoltam róla, hogy nehéz elkészíteni. Szerintem mindegyik kalácsod szép lett!
    Nagyon sok blogszülinapot kívánok! Remélem, hogy sokszor tíz év követi ezt az alkalmat. Mindig nagyon tetszenek a receptjeid és a képeid.
    Jó egészséget Neked! Remélem, hogy sokáig örvendeztetsz bennünket csodás finomságaiddal! Üdvözlettel: Vanilin

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen Vanilin a kedves soraidat, legyen úgy minden, ahogy írod! Nekem új volt ez a kalács, nagyon megtetszett mindjárt, ahogy észrevettem 😊. Gyere Te is játszani!

      Törlés
  3. Hát ez tényleg mutatós kalács, és mivel kelt tészta ez nekem nagyon tetszik. Imádom a kelt tésztákat, húúú nagyon szépséges és finom is lehet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm Lívia, finom volt a kalács, főleg reggelire ettük, lekvárral 😊.

      Törlés
  4. Gratulálok blogszülinapodhoz ! Jó egészséget hogy még sokáig tudjál ilyen finomságokat készíteni! Blogjáték jó ötlet igyekszem elkészíteni időben! Ha esetleg próbálkoztam már vele és blogomon van /majd megnézem / azt elfogadod belinkelve?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm kedves Éva, igen, ha már van a blogodon, játszhatsz azzal is 😊

      Törlés
  5. Katalin, nagyon szép lett a kalácskád, a "pöttyöket" pedig egy igazi leopárd is megirigyelhetné. Nagyon boldog blogszülinapot kívánok, legyen kedved még sokáig folytatni az írását. Én mindig nagyon várom a receptjeidet, képeidet, beszámolóidat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen kedves Nea, remélem még sokáig sokáig süthetek, főzhetek, és a blogomra fel is tehetem ezeket 😊. Gyere Te is játszani!

      Törlés
  6. Kedves Katalin, gratulálok az első 10 évhez, és kívánom, hogy még nagyon, nagyon sokáig leld örömöd a blogírásban. Süssél-főzzél sok finomságot a családod, és az olvasóid örömére. Gyönyörű szép lett szerintem mindhárom kalács, váljék kedves egészségetekre. Én is sütöttem már leopárd kalácsot, és nagyon ízlett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Gizi, köszönöm szépen! Téged is szeretettel várlak a játékra, ahogy Évának is írtam, hogyha van már fent a blogodon, azzal is jöhetsz 😊.

      Törlés
  7. Ohhohh...gyönyörű lett! 🙂 A szülinaphoz meg kúlöm gratulálok! ❤ Jövök én is játszani!🙂🙂

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Verus köszi szépen, szeretettel várjak a játékon! 😊

      Törlés
  8. Nagyon szép lett a kalács! Szeretettel gratulálok a tíz évhez, és még sok-sok blogos évet kívánok Neked, kedvteléssel és egészséggel telit! Kicsit önző módon azért is, hogy még sokáig olvashassam receptjeidet, csodálhassam fotóidat! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Melinda kedves soraidat, gyere Te is játszani, szeretettel várlak! 😊

      Törlés
  9. Szívből gratulálok a 10 évhez! Még sokszor ennyit kívánok, hogy a konyhában eltölts, és további sikeres blogolást! :)
    A kalácsod nagyon szép, mutatós lett, ügyes vagy! :)
    Nem is tudom mióta tervezem én is megsütni ezt a kalácsot, de még nem került elkészítésre. Látva a tiedet is, itt lenne az ideje.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen kedves Iza! Sok sikert neked is a kalácssütéshez, ha eljön az ideje 😀. És jó étvágyat majd hozzá!

      Törlés