2020. augusztus 10., hétfő

Málna-szeder parfé és nyaralás Mözsön


Az elmúlt 9-10 napot Apukámnál töltöttem/töltöttük Mözsön. Nyaraltam is, pihentem is, kertészkedtünk, főztünk és befőztünk is..... Többek között ez a parfé is készült, a kertben termett gyümölcsökből, ha már ilyen szép meleg nyár lett. Gyorsan és nagyon jól teltek a napok, ebből mutatok néhány képet. Először is a parfét, aztán Apukám hangulatos kertjéről és a tolnai Holt-Dunáról, ahol a barátnőmmel sétáltunk.....

A málna-szeder parfé...


Hozzávalók: kb. 20 dkg málna, egy maroknyi szeder, 1 kis doboz natúr joghurt, 2 dl Hulala, ízlés szerint cukor.

Elkészítése:
A Hulalát kemény habbá vertem. A joghurtban elkevertem a málnát, botmixerrel pépesítettem.
A szedret nagyon kevés vízzel egy-két percig főztem, majd szűrön átpasszíroztam, mert a magjai zavaróak lennének. Ezután a felvert habhoz hozzáadtam a joghurtos málnát, ízlés szerint cukrot, és lazán belekevertem a szeder pépet.
Szerettem volna, hogy jobban márványos legyen a színe, de így is megfelelt, finomnak így is nagyon finom lett. Műanyag dobozba öntöttem, és pár óra fagyasztás után már ehettük is.
Tálalásnál próbáltam szeleteket kiporciózni...


És a többi kép.....

A kertben a szeder, amiből szintén belekerült a parféba

Az üvegház, és előtte Apukám, a kaktuszaival....








Szerelemvirág

Virágzó bilbergia, és...

...és közelebbről

Vincák

Kertrészlet

Apukámmal egy pálma és a babérfa előtt

Virágzó liliom

Már Tolnán, a Holt-Dunánál - a bárkánál állok
És a bárka oldalról

Dunai csendélet....





12 megjegyzés:

  1. De jó is egy ilyen kert, ahol sok minden megterem. Csodás az apukád kaktusz gyűjteménye és a kertje is a virágokkal. Jól eltelt az idő ilyen idilli környezetben, pihenés, kertészkedés, főzés, befőzés közben és Tolnán is a Dunánál.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen Lívia, nagyon jól telt az idő 😊

      Törlés
  2. A parféd nagyon vonzó ránézésre is de nagyon tudnám szeretni ! Apukád virágai csodásak és olyan jó látni hogy az évek során apukád semmit nem változott további jó egészséget kívánok hogy még sokáig tudjon kaktuszaival foglalkozni.Nagyon kellemes lehetett számodra az elmúlt hét feltöltődtél a hazai élményekkel!

    VálaszTörlés
  3. Szívesen kanalaznám ezt a gyümölcsös parfét! :) Csodásak a virágok! Ilyen környezetben szuper lehetett pihenni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen Vanilin, jó volt pihenni, meg persze jókat enni is 😊

      Törlés
  4. Csodás képek újra! Jó nyaralást Katalin!😊

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Verus, de sajnos már vége a nyaralásnak! 😊

      Törlés
  5. Jaj az a mennyei parfé, ráadásul "hazai" termésből, nagyon finom lehetett. Apukád kertjét én magamban csak tündérkertnek nevezem, olyan, mint egy mesebeli tájék. Élmény egy ilyen környezetben pihenni, feltöltődni. Adjon a Jó Isten még sok erőt és egészséget Neki, hogy gondozhassa ezt a földi paradicsomot. Megint olyan magával ragadóak a képeid.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen mindkettőnk nevében, nagyon kedves vagy Nea! Apukám majd örül, ha olvassa 😊😊

      Törlés
  6. A parfé is figyelemreméltó, de a többi fotódat is örömmel néztem végig. Jó látni Apukádat, a kertjét, a szépséges kaktuszokat... Meg persze Téged is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen kedves Melinda, Apukám nevében is! Jó volt otthon lenni, gyorsan teltek a napok, mindig találtunk valami tennivalót 😊

      Törlés