2015. január 23., péntek

Afrikai harcsa mandulás sajtmártással


Egy finom, könnyű halétel, zöldsalátával....

Az afrikai harcsát mindenkinek szívből tudom ajánlani, mert egy nagyon finom ízű hal, s szálka sincs benne. Legalábbis ebben a filében, amit én szoktam venni....

Hozzávalók: 4 nagyobb afrikai harcsa szelet, só, bors, citromlé, diónyi vaj,
a sajtmártáshoz: 2 evőkanálnyi vaj, 1 evőkanál liszt, 2 dl tej, 10 dkg reszelt sajt, 1 dl tejszín, só, őrölt bors, 1-2 csipet reszelt szerecsendió, 2-3 evőkanálnyi mandulaforgács,
tálaláskor: citromszeletek, saláta, párolt rizs.

Elkészítése:
A halszeleteket megsóztam, borsoztam, és citromlét csöpögtettem rájuk. Vajjal kikent alufóliába csomagolva, sütőben kezdetben így sütöttem, majd a fóliát kibontottam, hogy a hal kicsit piruljon. 
Közben elkészítettem a sajtmártást. Megolvasztottam a vajat, világosra megpirítottam benne a lisztet, felöntöttem forró tejjel, közben habverővel kevergettem. Sóval, reszelt szerecsendióval, borssal fűszereztem. Amikor kissé besűrűsödött, hozzáadtam a reszelt sajtot, és jól kiforraltam, majd hozzáöntöttem a tejszínt. Mikor elkészült, belekevertem a mandulát is.
A megsült halszeleteket a sajtmártással leöntve, párolt rizzsel, friss zöldségekkel és citromszeletekkel tálaltam.

A sajtmártás receptje innen származik.



4 megjegyzés:

  1. Ez nagyon jól hangzik és csodásan néz ki! :) Megkóstolnám! :)

    VálaszTörlés
  2. Köszi szépen! Szívesen megvendégelnélek vele, ha el nem fogyott volna már :-)

    VálaszTörlés
  3. Katalin, ez évi receptjeidet mindet vittem :) Egyik jobb, mint a másik!

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm Vicuska, ennek örülök :-)

    VálaszTörlés