2013. január 7., hétfő

Fehérborban párolt rozmaringos báránysült gyümülcsszósszal



Ez a báránysült a karácsonyi menünk egyik része volt, a már tavaly is készített aszalt szilvás pulykamell mellett. A gyümölcsszósz mindkét húsféléhez jól illett, melyet szilvából és bogyós gyümölcsökből készítettem.

Hozzávalók: egy csík bárányoldalas (súlyát nem mértem, de a képen látszik, hogy mekkora), a pácolásához: olíva olaj (vagy normál napraforgó), só, szemes fekete bors, rózsabors, tárkony, a sütéséhez-főzéséhez őrölt bors, kb. 3 ágacska rozmaring, 1-1,5 dl fehérbor, 1-2 kiskanál kukoricakeményítő,
a szószhoz: kb. egy jó levesestányérnyi szilva, fehér-, piros- és fekete ribizli, áfonya (nekem ezek voltak a mélyhűtőben), egy kisebb lila hagyma, ízlés szerint cukor, 0,5 dl vörösbor, 1 cm friss gyömbér, koriander, római kömény és édeskömény, 1-2 kiskanál kukoricakeményítő.

Elkészítése:
A húst feldaraboltam, és felhasználás előtt egy nappal bepácoltam a páchoz szükséges fűszerekkel, leöntöttem az olajjal, és hűtőbe tettem. Másnap az egészet serpenyőbe tettem, először nagy lángon a hús mindkét oldalát megsütöttem, majd felengedtem a borral, rászórtam az apróra vágott rozmaringot, és fedő alatt puhára pároltam. Közben az elfőtt levét vízzel pótoltam. A végén a keményítővel besűrítettem.
A szószhoz a ribizliket és az áfonyát rövid ideig főztem, majd átpasszíroztam, magjukat és a héjukat eltávolítottam. Az így kapott léhez adtam a feldarabolt szilvát, az apróra vágott hagymát, a reszelt gyömbért, a fűszereket, a bort, a cukrot, majd mikor készre főtt, a keményítővel ezt is besűrítettem egy kicsit.

A bárányoldalas még egyben

A hús pácolása

A szósz előkészítése

A gyümölcsszósz tálalva

A bárány a tányéron a szósszal, rizzsel és a nyáron eltett ecetes szilvával...



10 megjegyzés:

  1. Jaj, de jól néz ki, és miylen isteni lehetett! Nálam a bárány bármikor, bármilyen formában jöhet!:) Nekem is van egy nagy adagom még a fagyasztóban.:)

    Katalin, boldog új évet kívánok nektek erőben, egészségben! És köszönöm nagyon szépen a karácsonyi és újévi jókívánságokat!:)

    VálaszTörlés
  2. Ejha, nagyon finom lehetett. Gyönyörű a szószos tálkád, nagyon tetszik.

    VálaszTörlés
  3. Sedith, köszönöm a jókívánságokat, nektek is hasonlóakat!
    Gabriella köszi, a szószos tálka még a nagymamámé volt, egy régi darab, nekem is nagyon tetszik :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon gusztusos a báránysülted, biztos finom volt! Szép a tálalás is.
    Én bárányhoz ritkán jutok, most is vettünk egy egész birkát, de ez már kicsit vénebb, ezt főzni fogom.

    VálaszTörlés
  5. A bárányhús nem a kedvencem, de a nyáron otthon, kedvenc Nénémnél ettünk, s ízlett. Így biztosan a Tied is ízlene, ránézésre kimondottan! A gyümölcsszószt ott nem hagynám, arra vetettem elsőként szemet:-)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon finomnak látszik, főleg a gyümölcsös mártással együtt pazar lakoma! :)

    VálaszTörlés
  7. Marisz, Gerdi, Hankka, köszönöm....

    VálaszTörlés
  8. Nagyon finom lehet, de hol kapsz rózsaborsot?

    VálaszTörlés
  9. Köszi Judit, a rózsaborsot még Anyukámtól kaptam, hogy hol lehet kapni, sajnos nem tudom....

    VálaszTörlés
  10. Ha hamarabb rátalálok, lehet így készítem!!! Nagyon finoman készítetted el!!! El is mentem a recepted, köszönöm :)

    VálaszTörlés