2012. július 16., hétfő

Bableves Mözsi módra

A terítő is régi, mözsi hímzés, amit még a Nagymamám készített

Ezt a levest is otthon Édesapámnál, Mözsön főztük. Már nagyon régóta, még a nagyszüleim idejében is úgy készült a bableves, hogy sok babbal főzték, aminek egy részéből babos tészta lett. A babos tészta egy régi, sváb ételféleség, amit mindig a bablevesben főtt babból készítettek. Nagyon finom, legalábbis én nagyon szeretem. A levesbe házi, gyúrt metélt tészta kerül, ugyanolyan, mint amiből a babos tészta is készül.
A metélt tészta készítése, és a babos tészta már szerepel egy korábbi bejegyzésemben, itt tekinthető meg.

Hozzávalók a leveshez: apró szemű gyöngybab, ha babos tészta is készül, akkor egy nagyobb bögrényi, 2-3 sárga- és fehérrépa, 1 hagyma, 1-2 gerezd fokhagyma, petrezselyem és zeller zöld, egy darab füstölt hús, liszt, só, liszt, zsír vagy olaj, pirospaprika,
a tésztához: a liszt és a tojás a kívánt mennyiségtől függően több-kevesebb lehet, de az arány nálam mindig 20 dkg liszthez 1 tojás, só és víz.

A babot a füstölt hússal feltesszük főni, sózzuk, majd kicsit később hozzáadjuk a zöldségeket, és az egészet készre főzzük. Lisztből és zsiradékból rántást készítünk, megszórjuk a paprikával, és berántjuk vele a levest. A tésztát külön, forrásban lévő sós vízben kifőzzük, és tálaláskor adjuk a leveshez.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Mözsről Kalocsára egy szép, egynapos kirándulást tettünk, az ott készült képeimből két sorozatot is tettem fel, itt tekintheti meg, akit érdekel: a Főszékesegyház és környéke, valamint a Tájház és a Viski Károly múzeum, ahol Kalocsa főbb nevezetességi, és sok szép kalocsai népművészeti alkotás látható.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

12 megjegyzés:

  1. De szívesen belekanalaznék most a levesedbe, nagyon guszta! Mözsről vannak fotóid annyi sok szép emléket idéztél már fel kiváncsi lennék magára a tájra!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon guszta! Szeretem a bablevest, pedig a babot nem szeretem...:)

    VálaszTörlés
  3. Köszi Éva! Mözsről sok képem van fent a "Mözsi séta" blogomon. Ha átmész oda, jobb oldalt a látnivalók oszlopában meg tudod nézni a falut, a templomot, a tájházat, a temetőt, a kálváriát, az emlékművet, az otthoni virágokat és kaktuszokat, valamint Mözs vadvilágát.

    VálaszTörlés
  4. Finom lehet ez a bableves, házi tésztával yammy, yammy!
    Hamarosan elkészítem...

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jól néz ki és nagyon finom is lehetett! Szeretem az ilyen tartalmas, régi ízeket idéző leveseket! :)

    VálaszTörlés
  6. Fincsi leves, szép terítő... A bableves nagy kedvenc, ez a mözsi változat is biztos sikeres lenne nálunk. A babos tészta érdekes étel, még nem találkoztam vele.

    VálaszTörlés
  7. Egyik kedvenc levesem! Bár én jó nagy csipetkével készítettem eddig, de ez is nagyon jó ötlet. A terítő is szép, igazi ereklye! :)

    VálaszTörlés
  8. Köszi mindnyájatoknak! A terítő nekem is nagyon tetszik :)

    VálaszTörlés
  9. Finom és laktató, terítőid (edényeid)nagyon szépek, ízlésesek :)

    VálaszTörlés
  10. Gyönyörü a teritőd, a finom bablevest nagyon megkivántam. Igazi régi módi Erdélyi finomságokat hozol, Kati, minden alkalomkor. Nagyon guszták és finomakat!

    VálaszTörlés
  11. Vicuska, köszi!
    Elisabeth neked is köszi, de sz most nem erdélyi finomság, hanem mözsi :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...