2018. január 15., hétfő

Kuszkusztorta




Vanilinnál láttam még az ősszel kuszkuszból készített tortát, ami nagyon megtetszett. Aztán interneten máshol is összefutottam hasonló édességekkel, így e két receptből és némi saját ötlettel megsütöttem a saját változatomat, amit ribizliöntettel tálaltam.
Nagyon finom lett, hamar elfogyott, csak egy baja volt, hogy kevés volt... 😊


Hozzávalók nálam, egy 18 cm átmérőjű tortaformában: 10 dkg kuszkusz, 1 dl forró víz, 25 dkg túró, 3 tojás, ízlés szerint cukor vagy más édesítőszer, 1-2 kanál tejföl, pár csipet vagy fél mokkáskanál fahéj, 1 citrom reszelt héja és fél citrom leve, kb. 1 maroknyi ribizli, vagy más bogyós gyümölcs (most fagyasztott), tálaláskor: ribizliöntet, ami lehet sűrűbb házi ribizliszörp vagy kicsit felhígított ribizlilekvár.

Elkészítése:
A kuszkuszt öntsük egy tálba, forraljuk fel 1 dl vizet, majd ráöntsük a kuszkuszra, és hagyjuk állni kb. 15 percig.
Közben a túrót, a tojás sárgájákat, a tejfölt, a citrom levét és héját, a fahéjat, a cukrot vagy édesítőszert keverjük ki, majd adjuk hozzá a leforrázott kuszkuszt. A tojásfehérjét csipetnyi sóval verjük kemény habbá, és óvatosan keverjük bele ezt is.
Vajazzuk ki a tortaformát, öntsük bele a masszát, szórjuk rá a gyümölcsöt, kicsit bele is nyomkodhatjuk. Előmelegített sütőben kb. 35-40 perc alatt készül el.

Tálalhatjuk langyosan vagy hidegen, ribizliöntettel, pár szem friss gyümölccsel, citromfű vagy menta levéllel díszítve, mindenképp finom.

 





12 megjegyzés:

  1. Még eddig én nem találkoztam vele, de most szívesen megismerkednék közelebbről is ezzel a finomsággal!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Próbáld ki egyszer, nincs sok munka vele, és biztos ízlik majd :-)

      Törlés
  2. Ismerem a kuszkuszt, de süteményként még én sem találkoztam vele. Olyan mint a rizses-gyümölcsös egyveleg, én ilyennek gondolom. Nagyon finom és jól is néz ki.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Lívia! A jellege kicsit talán emlékeztet a rizskochra, nagyon finom :-) Ha azt szereted, biztos ez is ízlene :-)

      Törlés
  3. Nagyon ötletes! Bizonyára finom is!!!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon örülök, hogy elkészítetted, annak pedig még jobban, hogy ízlett. :) Szép lett! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még egyszer köszönöm kedves Vanilin, jó hogy közzé tetted és hogy elkészíthettem :-)

      Törlés
  5. Eszembe sem jutott volna, hogy édesen is el lehet készíteni. Nagyon csábítóan néz ki, biztosan ízlene.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Nea! Eddig én sem gondoltam rá, hogy a kuszkusz ilyen változatosan elkészíthető :-)

      Törlés
  6. De jól néz ki! Kuszkuszt nemhogy így, de sehogy sem készítettem még. Pedig de finomnak néz ki! ( Túróból mennyi kell bele? )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, hogy szóltál, mert kimaradt, 25 dkg túró kell bele. Már pótoltam is a hozzávalóknál.
      Én is most készítettem először kuszkuszt, és nem is ettem még előtte, semmilyen formában :-) Biztos köretnek is finom, majd egyszer azt is kipróbálom :-)

      Törlés