2018. július 19., csütörtök

Erdélyben nyaraltunk - 2018. július 9-16.



Egy kis ízelítőt szeretnék adni az erdélyi nyaralásunkból, erről a sok szép tájjal bővelkedő vidékről.
Viszonylag jó időnk volt, néha kisebb esőkkel tarkítva. Szerencsére az árvizek is elkerültek bennünket, amelyek mostanában gyakoriak, amelyek hidakat, utakat is elvittek. És egy-két új helyre is eljutottunk, ahol eddig még nem jártunk.

Jó nézelődést kívánok mindenkinek! Akik már jártak ezeken a helyeken, nekik azért hogy felidézzék élményeiket, akik pedig még nem voltak erre, azoknak egy kis kedvet az utazáshoz, mert Erdélyből mindig élményekkel gazdagon lehet hazajönni....

Először Zetelakán, a Székelyföldön szálltunk meg, a Küküllő Panzióban, majd Torockón, a Bitai Panzióban, ahogy a hosszú évek során mindig. Nagyon jól éreztük magunkat, mint minden alkalommal, ahol sokat sétáltunk és kirándultunk, sok finomságot ettünk és ittunk, sokat beszélgettünk a kedves házigazdáinkkal, akikhez már szinte mint rokonok térünk vissza évről-évre.

Az út során készített több mint 1000 képből ide ennyit válogattam, de a többi előbb-utóbb a Kárpátutak: Erdély blogomon lesz látható.


1. nap 
Megérkezés Zetelakára, és a Küküllő panzió a sok finomsággal

A Küküllő Panzió...

..és a szép virágos udvara

Mellettem az egyik tulajdonos, székely ruhába felöltözve, amint várják az újabb vendégeket

Egy reggeli

Csorba húsgombóccal

Babgulyás

Mustáros-hagymás szelet

Párizsi szelet

A vendégek nagy örömére sül az udvarban a kürtös kalács



2. nap
 Kirándulás Hargitafürdőn, a mofettáknál

A mofetta kívülről...

... majd belülről is meglátogattunk

A Kossuth-szikla, amit az épp akkor elkezdődő eső miatt nem másztunk meg


Felkapaszkodás a Jézus szíve kilátóhoz, Székelyszentléleken

Délutánra javult az idő, ezért felmentünk a Farkaslaka és Székelyszentlélek falvak határában található, 958 m magas Gordon-tetőn álló Jézus szíve kilátóhoz. Egy darabig autóval mentünk, majd a legvégén
egy igen meredek ösvényen kapaszkodtunk fel.

Indulunk gyalogosan

Már a kilátónál

A kilátó belseje


3. nap
Gyárlátogatás Csíkszentsimonban, a Csíki Sör Manufaktúrában

A gyár előzetes bejelentkezés alapján látogatható, korlátlan sörfogyasztással - nagy élmény volt, persze csak azoknak, akik szeretik a sört!

Feri, iszunk sört?



Én, mint csapos 😊

A gyár bárja, itt az áfonyás sört is megkóstolhattuk. A panzióban a velünk egy időben nyaraló buszos csapat volt oly kedves, hogy velük tarthattunk a gyárba, és utána az egész napot is velük tölthettük, így ezen a napon nem kellett autóznunk.




Rövid városnézés Csíkszeredán
 
A gyárlátogatás után Csíkszeredán volt lehetőség ebédre, és egy rövid városnézésre is. A képen a Mikó vár.

A "Jégkorongozók" a Vákár Lajos Jégpálya előtti parkban

A sétálóutca


Csíksomlyó meglátogatása

Csíkszereda után Csíksomlyóra is ellátogattunk - háttérben a kegytemplom

A templom oltárja, Babba Mária szobrával

A "Barátok feredője", a templom közelében


4. nap
Gyimesbükkön, az 1000 éves határon

A 30. számú felújított őrház, mögötte a Rákóczi vár, a Tatros partján

A vár tetején állunk...

Lent kanyarog a Tatros


Kilátás a Gyimesi-szorosra és az őrházra, a kontumáci templom feletti dombról nézve, egy pados pihenőről....

...a dombon áll a kereszt...

...és ez a kapu, ahol állok, mögöttem a kopjafák, a Megmaradásunk Oszlopai

Séta a füves domboldalon, közben vele találkoztunk


A Karakó híd Lóvésznél

Visszafelé a panzióba egy kis kitérőt tettünk, és megnéztük a Karakó völgyhidat, Lóvésznél - már gyalogosan a híd felé...





5. nap
Átutazás Torockóra, a Bitai Panzióba,  az ottani finomságok és séták a faluban

A Bitai Panzió, az utcáról nézve

A hangulatos udvar

A ház mögött pár lépésre magasodik a Székelykő....


A finomságok - előtérben jellegzetes torockói lepény, a krumplis palacsinta


Tárkonyos leves

Tordai pecsenye

Töltelékes káposzta

A híres somodi kalács

Séta a faluban - az Alsó piacsor házai....

...és a Felső piacsor házai

Feri mögött háttérben a Székelykő

Utcarészlet

A Néprajzi Múzeum épülete

Jobb oldalt a szépen felújított Duna Ház, tőle balra a Szarvas vendéglő


6. nap
A Kőközön keresztül kirándulás a Pilis-tető környékére

Útközben a Kőköz óriási sziklái - az ember szinte eltörpül mellettük....



A vadregényes sziklás táj felé, a Pilis-tető környékére autózunk, mely Remete község közelében található

Már gyalogosan...


Feri mögött a Pilis-tető




A torockószentgyörgyi vár romantikus romjainál

A hegyi kirándulás után felmásztunk még a torockószentgyörgyi vár impozáns romjaihoz is - távolban a Székelykő

Közeledünk a várhoz....



Már fent járunk...



Ketten

Kilátás Torockószentgyörgyre


7. nap
Kirándulás Bedellőn 

Utolsó előtti napon szép kirándulást tettünk Beddelő faluból, a Bedellői hegyekbe...


Egyre feljebb járunk - lent Bedellő falu, hátul ismét a Székelykő látszik

Egy kis pihenő nem árt

Gyönyörű volt a kilátás, ameddig a szem ellát...

Nem látszik a képen, de erősen emelkedett a domboldal - csupán 800 m felett járunk 😀

A kugli tetején - 850 m magasan

A gazdag flóra...

... és fauna


8. nap
Indulás haza, de előtte még utolsó pillantás a panzió udvarából a Székelykőre, ahogy másodszor jön fel a Nap, mert ugye Torockón kétszer kel a Nap




12 megjegyzés:

  1. Szinte gondoltam , hogy vakációztok, mivel rég jelentkeztél. Nagyon szép helyeken jártatok. Látom végig jó idő volt. Bizonyára jól telt itt nálunk és élményekkel térhettetek haza. Köszönöm a csodálatos fotókat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen kedves Juci! Nagyon jól éreztük magunkat, mint mindig, ha Erdélyben járunk. Az időre nem nagyon panaszkodhatunk, bár többször is esett, de sosem sokat és nem sokáig. Szerencsére a nagyobb esők, felhőszakadások elkerültek bennünket...

      Törlés
  2. Megint csodás helyeken jártatok és úgy látom kulináris élményekkel is gazdagodtatok. Van nagyon sok szép hely a világban, jó ha az ember néhány szegletét be tudja járni, mert életre szóló élmény. A fotók mindent visszaadnak Erdély természeti gazdagságából. Köszönöm a beszámolót, izgalmas volt végigolvasni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Nea! Valóban, ismét nagy élmény volt, mint mindig :-)

      Törlés
  3. Én is biztos voltam abban, hogy megint vakációztok, mert többször benéztem hozzád és nem volt új finomság a blogodban.
    Csodálatos és sok helyen voltatok megint. Erdély nagyon szép és változatos, nem lehet megunni. Nagyon jó fotókat készítettél. Sok finomságot tálaltak elétek. Mindig örülök amikor olvashatom a beszámolóid, és nézhetem a szép fotókat, oda képzelem magam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Lívia! Igen, ahogy írod, ezt nem lehet megunni :-)

      Törlés
  4. Most már tudom hiányzásod okát, csodás helyen voltatok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen Éva, örülök hogy tetszik :-)

      Törlés
  5. Enyhén szólva is túlzás: jó idő, csodás tájak, pompás étkek, jól sikerült fotók !!! Mint a mesében...
    Örülök, hogy beszámoltál róla, ennyi gyönyörű fotóval, kicsit olyan, mintha én is veletek utaztam volna a mellényzsebedben :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen kedves Mari! Valóban, minden megvolt, ami kellett :-)

      Törlés
  6. Nagyon szeretem a fotóidat, hát még ha Erdélyt mutatod! Ilyen még nem volt, hogy kihagyjunk egy évet úgy, hogy nem megyünk haza. Így még nagyobb a honvágy, de eltelik már valahogy ez a néhány nap s megyünk mi is. Nem arra, mi a Pádis-fennsíkot céloztuk meg ismét, aztán Zilah és környéke következik. Megint sok szép helyen jártatok, némelyre mi még nem jutottunk el... Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de én nem tudom megunni, szívesen tölteném minden évben ott a nyarat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen! Örülök, hogy ti is utaztok, nagyon jó utat, jó időt is sok-sok szép élményt kívánok!

      Törlés