2018. április 9., hétfő

Húsvét Mözsön, és kirándulás Baranyában


Ilyen volt a mözsi húsvéti hidegtálunk. Egyszerű de nagyszerű.....

A húsvétot Édesapámnál, Mözsön töltöttük. Húsvét hétfőjére, a szép napsütéses időben a szomszédos Baranyába szerveztünk kirándulást. Sokfelé jártunk, először a hidasi és az ófalui tájházat néztük meg, melyek előzetes bejelentkezés alapján tekinthetőek meg. Mindkettő nagyon szép volt, részletes és lelkiismeretes bemutatással, vezetéssel. Ezután Pécsváradon a várat néztük meg, majd a Zengő lábánál, Zengővárkonyban a tájházat, és sétáltunk a faluban. Hazafelé megálltunk Mecseknádasdon, ahol nagyon jót ettünk a Schlossberg étteremben. Egy kétszemélyes Schlossberg tálat rendeltünk (sajnos nem fényképeztem le), ami olyan bőséges volt, hogy hárman sem tudtuk megenni az egészet. Utána felsétáltunk még a közeli kálváriadombra, hogy "ledolgozzuk" a finom ebédet. 

Ízelítőül néhány kép minderről, de részletesen láthatóak lesznek majd nemsokára a "Mözsi séta" című blogomon. Akit érdekel látogassa meg ezt a blogomat is, ahol nagyon sok mözsi, valamint egyéb Tolna és Baranya megyei kép látható, illetve még távolabbi helyek is, ahova Mözsről kirándultunk. Családilag is, de Édesapám a német nemzetiségi énekkarral és népfőiskola hallgatóival is sok helyen megfordult és fotózott is, egynapos kirándulások keretében.

Aki erre jár, annak ajánlom járja végig Baranya nevezetességeit, várait, várromjait, szép, rendezett falvait, sok tájházát - melynek nagy része sváb eredetű -, csodálatos tájait, kiránduljon és egyen-igyon finomakat....


Hidas

A Tájház - a ház Johann Lukas tulajdona volt - az utcáról nézve

A konyha

Részlet a német nemzetiségi szobából....

...és a székely szobából


Ófalu

A Német Nemzetiségi Tájház - az utcáról nézve....

....a konyhája, és a...

...szobája


Pécsvárad

A Pécsváradi vár

Apukám és a férjem...

..valamint én


Zengővárkony

A Tájház, az utcáról nézve....

....és az udvara

A szobája

Férjemmel - a tájház utcája


Mecseknádasd

Felfelé a kálváriadombra....

Kilátás a településre


A Schlossberg étterem, ahol finomat ettünk



13 megjegyzés:

  1. Szép időtök volt , aranyos Apukád semmit nem változott ahogy visszaemlékszem az első fotókra ahol először láttam! Szép helyen kirándultatok azokat a tájházakat szeretem nézni mikor van az "Ízőrzők" zömében minden helyen van egy ilyen ház és olyan jó visszaemlékezni a nagyszüleim hasonló beosztású és szinte azonos berendezésű házuk jut mindig az eszembe!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Éva, Apukám nevében is! Igen, valahogy így van, mi öregszünk, ő pedig fiatal marad :-)
      Mi is nagyon szeretjük ezeket a vidéki tájakat, tájházakat, ezért is választottunk ismét olyan kirándulóhelyet, ahol ilyeneket látni :-)

      Törlés
  2. Nagyon szeretem az úti beszámolóidat. Szinte ott érzi magát veletek az ember. A képek mindig nagyon hangulatosak és szépek. Örülök, hogy végre Apukádat is láthattam, sokszor teszel említést Róla. Jó egészséget kívánok Neki!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Nea, örülök, hogy tetszenek a kis írásaim is!
      És Apukám nevében is köszönjük a jókívánságot, de majd ő is olvassa, amit írtál :-)

      Törlés
  3. Köszönöm a sok dicsérő szavakat,de a képek mögött én érzem az idő múlását.

    VálaszTörlés
  4. Tudtam, hogy megint valami szép kirándulásról kapunk úti beszámolót szép fotókkal, kedves apukád és férjed társaságában, aminek mindig nagyon örülök, mert szeretem olvasni és nézegetni a tájat, házakat és titeket is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen Lívia! Szép kirándulás volt, az idő is nagyon jó volt. Mindenhova eljutottunk, amit meg szerettünk volna nézni, amiről úgy gondoltuk, hogy belefér egy napba. Úgyhogy sikerült jól megszerveznem a programot :-) :-)

      Törlés
  5. No nem azért, mert az én megyém/közvetlen környezetem - de hát ugye nagyon szép ez a vidék ?? :-) Mindig mondom, nem feltétlenül kell külföldre menni, hogy szépet láss !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nagyon szép környék, ahogy írod! Szeretünk arra járni :-)

      Törlés
  6. Megint nagyon szép helyeken jártatok, öröm nézegetni a fotókat és Titeket is. Remekül néztek ki! :)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon szép kirándulásotok volt.Csak azt sajnálom,hogy nem lehettem ott Veletek!Apukád valóban nagyon jól tartja magát!
    Sok puszi:ÁGI

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Ági, mindhármunk nevében! Majd legközelebb... :-)

      Törlés