2014. április 14., hétfő

Tojáskiscsibék



Ehhez hasonló töltött tojásról az interneten láttam képeket. Nagyon aranyosnak találtam őket, így én is megpróbálkoztam ezzel a néggyel....

Hozzávalók: tojás, vaj, mustár, só, majonéz, nagyon kevés májpástétom, egy-két csipet pirospaprika és kurkuma, sárgarépa, szemes bors, fejes saláta, hónapos retek.

Elkészítése:
A tojásokat megfőztem, majd hideg vízben hagytam kihűlni.
Ezután megpucoltam őket, cikk-cakkosan körbe vártam a fehérjét, és óvatosan leemeltem a kalapját. Kiszedtem a sárgájákat, melyet villával összetörtem, sóztam, és ízlés szerint elkevertem vajjal, mustárral, majonézzel, nagyon kevés májpástétommal, és adtam még hozzá egy-két csipet pirospaprikát és kurkumát is, hogy szebb színe legyen.
Az így kapott tölteléket visszakanalaztam a fehérjék aljába, rátettem a tetejét, borsból és sárgarépából kialakítom a kiscsibék szemét és csőrét.
Egy tálat kibéleltem kis darabokra vágott salátával, elhelyeztem rajta a tojásokat és egy-két szelet retekkel díszítettem a tálat.
Tálaláskor a salátára tehetünk még majonézt, úgy ízletesebb. Finomak így önmagukban is, de adhatjuk sonka mellé is.



10 megjegyzés:

  1. Nagyon helyeskék, ügyes vagy! :)

    VálaszTörlés
  2. De aranyosak a csibéid! Akárcsak a galócák. Most jól jönnek az ilyen ötletek, köszönet értük!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Gerdi! Szívesen adom az ötleteket, de sajnos nem az enyémek, én is úgy láttam máshol :-)

      Törlés
  3. Nagyon otletesek husvetra elkeszitjuk kosszi

    Jutka es Gyozo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziasztok! Nagyon örülök, hogy nektek is tetszik!

      Törlés
  4. Jaj, de guszták és aranyosak! A lányaim kiszúrták őket a gombácskákkal együtt, és azt mondták, mi is készítsünk ilyet! :)
    További jó készülődést kívánok az ünnepre, majd áldott húsvétot az egész családnak! :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó ötlet. Szépek lettek!

    VálaszTörlés
  6. Katalin, nagyon aranyoskák a kis csibéid, Jól mutatnak a Husvéti asztalon, és méghozzá finomak is!

    VálaszTörlés
  7. Ani, Elisabeth, Vicuska, köszönöm nektek is!

    VálaszTörlés