2012. augusztus 30., csütörtök

Spagetti szósz


Spagettihez, milánóihoz már sok éve használom ezt a fajta házi készítésű szószt. Egy régi recept, talán egy Magyar Konyhában jelent meg, már nem tudom. Nagyon finom, legalábbis nekünk ízlik. Kisebb üvegekben szoktuk eltenni, egész évben felhasználható, és felbontás után sem igényel hűtőtárolást. Ezt is Édesapám készítette, nála terem sok paradicsom a kertben.

Hozzávalók, amennyiből most készült (10 db, az első képen látható kb. 3-3,3 dl-es üveggel lett belőle): kb. 8 kg paradicsom, 2-2 evőkanál só és cukor, 1,5 dl ecet, 1-1 evőkanál fekete bors, mustármag és koriander, 8-10 szem borókabogyó és ugyanennyi szegfűbors, 3-4 szem szegfűszeg, szalicil.

A fűszermagokat mozsárban összetörjük, és egy kis laza vászonzacskóba, batyuba kötjük. A paradicsomot megmossuk, feldaraboljuk, tésztaszűrőbe téve még nyersen egy kicsit kinyomkodjuk a levét. Ezután megfőzzük, kb. negyed óráig, majd lepasszírozzuk, és a levet egy lábosban elkezdjük főzni a fűszeres kis zsákkal. Forrás után hozzáadjuk a sót és az ecetet, majd kis lángon addig főzzük, míg jól be nem sűrűsödik. Ez lehet másfél, vagy egy és háromnegyed óra is, a lényeg, hogy jó sűrű legyen. A cukrot csak a vége felé szórjuk bele, hogy ne égjen le. Még forrón üvegekbe töltjük, tetejére késhegynyi szalicilt teszünk, jól lezárjuk és száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.


---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Augusztus 20-án Nógrádban jártunk, egy kirándulás alkalmával két nagyon szép várat néztünk meg. Akit érdekel, itt tekinthet meg néhányat az ott készült képeinkből, Nógrád váráról, illetve Drégely váráról.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

4 megjegyzés:

  1. Én is a napokban készítettem, mára abból készült az ebéd...:) Nagyon aranyos ez az üveg!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon gusztán tálaltad a szószt. A házi a legfinomabb:)

    VálaszTörlés
  3. Gyönyörű a színe, és olyan finomak a házi szószok, sokkal teltebb az ízük, mint a boltinak! :)

    VálaszTörlés
  4. Ó, ez nagyon jó, nagyon tetszik. ...és milyen jók a fotók!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...