2019. március 11., hétfő

"Tropicál" poharas desszert




Már lassan huszonöt éve - még a lányunk is kicsi volt - hogy először Velencében kóstoltuk a kókuszdiót, így frissen. Az utcán árulták, szökőkút szerű nagy emeletes tálakon voltak kitéve a kisebb-nagyobb kókuszdarabok, állandóan folyt rájuk a friss hideg víz. Nagyon gusztán nézett ki. Vettünk belőle, kóstolgattuk, hogy mi lehet ez. Csak nehezen jöttünk rá, hogy kókusz lehet .🌴

Mostanában is szoktunk néha venni, most láttam szépet, így megkívántam. Nagy részét csak úgy magában elrágcsáltuk, vékony szeletekre feldarabolva.
Gondoltam egy keveset felhasználok egy könnyű desszertbe - de ha bele nem is, legalább a díszítésére. Saját ötletből született, belekerült minden, amit itthon találtam...🍹

Hozzávalók 4 pohárhoz, alulról felfelé a rétegek: 16 db győri édes keksz, 8-10 dkg fehér csoki, 1-2 kanál tej, 1 narancs, 1,25 dl narancslé, 1 kiskanál zselatin, 2 dl Meggle cukrászhabalap, 7-8 dkg kókuszreszelék, kb. 5 dkg cukor (vagy ízlés szerint), 2 csapott kiskanál étkezési keményítő, kb. fél dl tej,
a díszítéséhez a tetejére: friss kókusz és narancs szeletek, darabkák.

Elkészítése:
A kekszet beletördeltem a poharak aljába. Ráöntöttem a tejjel felolvasztott fehér csokit.
Erre kerültek a narancsdarabkák, majd leöntöttem a megfőzött zselatinnal elkevert narancslével.
Ezután következett a kókuszos hab. Ehhez a kókuszreszeléket pár percig főztem a tejjel, az étkezési keményítővel és cukorral, majd belekevertem a felvert habba - amiből előzőleg egy keveset "megmentettem", hogy majd tálaláskor a tetejére kanalazzak.
Végül narancsdarabkákkal és friss kókusz szeletkékkel díszítettem ki.




2019. március 8., péntek

Gánica, vagy egy tál dödölle....


A hagymák kicsit "megpirultak", de nem voltak égettek. Fogyaszthatjuk magában, frissen, ahogy kisült...

.....ettél belőle? 😊  Ha még nem, akkor gyorsan készítsd el, és kóstold meg 😋, én már kétszer megcsináltam a közelmúltban....

Egy finom, de egyszerű népi étel, régen valószínű hogy a szegények eledele volt, ma pedig azoké, akik egy jót akarnak enni. Somogyban gánica, Zalában dödölle, a Mátrában gánca a neve, aztán még kitudja máshol hogy hívják...
Ehetjük köretként, sültekhez, lecsó- gomba- és pörköltfélékhez. De önmagában is megállja a helyét, zúzott fokhagymával ízesített tejföllel.

...de adhatunk hozzá zúzott fokhagymával ízesített tejfölt is....

Sült császárhús köreteként is nagyon finom volt, amihez céklát és csalamádét tálaltam, 
és persze a zsíros húsra egy pohárka rozé bort is kínáltam... 😊


Hozzávalók, ez a mennyiség egy hagyományos zománcozott tepsiben kényelmesen elfér: 50 dkg krumpli, só, 5-6 evőkanál liszt, 1-2 nagyobb hagyma, zsír, pirospaprika,
tálaláskor: tejföl, fokhagyma. 

Elkészítése:
A krumplit meghámoztam, feldaraboltam, majd annyi sós vízben, hogy a krumplit ellepje, puhára főztem. Ahogy megfőtt összetörtem a krumplit (ha túl sok a vize öntsünk le belőle), apránként hozzáadtam a lisztet, így láttam, hogy mennyi kell hozzá.
A hagymát felaprítottam, zsírban kicsit megdinszteltem. Kevés pirospaprikát kevertem bele, és ebbe a hagymás zsírba merített kanállal beleszaggattam a krumplis pépet a tepsibe.
Sütőben szép piros barnára sütöttem, közben egyszer megfordítottam az összeset.

A krumpli áttörése

A liszttel való átkeverése

A hagyma pirítása

A tepsiben, sütés előtt



2019. március 5., kedd

Joghurtos fánkpárnácskák



Húshagyókedd a farsang utolsó napja, majd hamvazószerda jön, a nagyböjt kezdete. A farsang legfontosabb napjai éppen farsang farkán vannak. 
A farsang eleje fix: vízkeresztkor kezdődik. Utoljára húshagyókedden lehet dorbézolni, de egyes területeken ez nem ennyire szigorú, mivel egyes keleti területekre igen jellemző a torkos csütörtök, amit hívnak tobzódó, zabáló csütörtöknek is – ezt mára felkarolták az éttermek is.
A korábbi évszázadokban még nem kedden volt a farsang vége, hanem vasárnap. Magyarországon csak a XVI. századtól lett általános, hogy a farsang farka három napból áll: farsang vasárnapjából, farsang hétfőből és húshagyókeddből. Egyes helyeken az előző csütörtököt kövércsütörtöknek nevezték, ekkor már főztek farsang farkára. Görögkatolikus vidékeken vajhagyó vasárnapnak is mondják farsang utolsó vasárnapját.

Forrás: innen


Eljöttek a farsang utolsó napjai, a farsang farka, így tegnap még gyorsan sütöttem egy fánkot. 
Van már a blogomon többféle fánk, de szerettem volna egy kelt joghurtosat is sütni. Nézelődtem az interneten, de mindenhol csak sütőporost találtam, ezért a meglévő, kedvenc  fonatos fánkom receptjét módosítottan egy kicsit. Jó választás volt, mert nagyon finom, könnyű, laza lett.

Hozzávalók a tésztához: 30 dkg liszt, 2,5 dkg élesztő, 1 csipet só, 2 tojássárgája, 5 dkg cukor, 3 dkg olvasztott vaj, 0,75 dl tej, 1 kis doboz natúr joghurt,
tálaláskor: vaníliás vagy fahéjas porcukor és sárgabarack lekvár.

Elkészítése:
Az élesztőt felfuttattam a langyos tejben, majd az össze tészta hozzávalóval hólyagosra dagasztottam. Meleg helyen, konyharuhával letakarva a duplájára kelesztettem.
A megkelt tésztát 0,5-1 cm vastagságúra kisodortam, majd késsel feldaraboltam.
Újból kelesztettem, kb 15-20 percet, majd bő olajban szép piros-barnára sütöttem. Papírszalvétával bélelt tálra tettem őket, és megszórtam porcukorral.
Tálaláskor sárgabarack lekvárt kínáltam mellé.




2019. február 28., csütörtök

Mákos áfonyatorta




Egy gasztromagazinban láttam meg mákos desszertek között, amit kis változtatásokkal, saját szánk íze szerint el is készítettem. Nagyon finom lett, a tésztája is, de főleg a krémje....

Hozzávalók, a tésztához: 3 tojás, 3 evőkanál liszt, 4 evőkanál cukor, 2 dkg vaj, 2 dkg étcsokoládé, 2 evőkanál jobb minőségű kakaó, 4-5 evőkanál cukrozott darált mák,
a tészta megkenéséhez: áfonyalekvár,
a krémhez: 15-17 dkg áfonya, 2 evőkanál cukor, 2 dl Meggle cukrászhabalap, 2 db 125 grammos vaníliás joghurt, 1 csomag zselatin (20 gramm), ízlés szerint szintén 4-5 evőkanál cukrozott darált mák (de aki töményebbre szeretné, tehet bele többet), és ízlés szerint még porcukor,
a díszítéséhez: sötét bogyós gyümölcsök - áfonya, fekete ribizli, szeder.

Elkészítése:
Először a tésztáját sütöttem meg. A tojásokat szétválasztottam, a fehérjét a cukor fokozatos hozzáadásával kemény habbá vertem. Ezután hozzáadtam a sárgájákat, óvatosan belekevertem a gőz fölött felolvasztott, de már kicsit elhűlt vaj és étcsoki keveréket, a lisztet és a mákot.
Kivajazott, lisztezett 22-23 cm átmérőjű csatos formába öntöttem, és előmelegített sütőben megsütöttem.
Mikor kihűlt körbevágtam, egy kisebb csatos formát tettem köré, és megkentem áfonyalekvárral. 

Ezután elkészítettem a krémet. Az áfonyát (jelen esetben fagyasztott volt) 2 evőkanál cukorral és egy  kevés vízzel egy-két percig főztem, majd botmixerrel pépesítettem.
A Meggle habot felvertem, a zselatint a tasak leírása szerint megfőztem, kb 1/2 - 3/4 dl vízzel.
Ezután a felvert habhoz (amiből egy keveset félretettem a tálaláshoz) hozzákevertem az áfonyát, a joghurtot, a megfőtt zselatint, és annyi porcukrot, hogy kellemes édes legyen.
Ráöntöttem a lekvárral megkent tésztára - pont tele lett a forma - és hűtőbe tettem. Mikor már megdermedt a krém, levettem róla a formát, és tetejére rászórtam a gyümölcsöket.

Tálaláskor tejszínhabbal kínálhatjuk, akkor még finomabb!





2019. február 25., hétfő

Sült halak - tőkehal fűszeresen, sült zöldségágyon és tőkehal sült szalonnával, friss salátával


Nemrég ismét halat sütöttem, egy hét különbséggel mindjárt kétszer is 😊
Az egyik serpenyőben sült, füstölt szalonnával, friss salátával, a másik sütőben sült, sok fűszerrel, sült zöldségekkel körítve. Mindkettő nagyjából saját ötletből született - persze itt-ott nézelődtem is, hátha találok új fogásokat, ismereteket. Mindkettő nagyon ízlett, ajánlani tudom mindenkinek...


Tőkehal fűszeresen, sült zöldségágyon

A tálon....


A szeletek megfordítva, egyik szelet kettétörve

Hozzávalók a sült halhoz: mirelit tőkehal szeletek, só, bors, olívaolaj, friss petrezselyem zöldje apróra vágva, szárított bazsalikom és citrom illatú kakukkfű apróra morzsolva (ez utóbbi ha nincs, elhagyható), pár csipet őrölt koriander, őrölt paprika, citrom reszelt héja, végül zsemlemorzsa,
a sült zöldségekhez: sárgarépa, kelbimbó, batáta (édeskrumpli), brokkoli, gomba, húsos pirospaprika, só, bors, bazsalikom, oregánó, zsálya, olaj.

Elkészítése:
A kiolvasztott halszeletek mindkét oldalát sóztam, borsoztam. Beolajozott fóliával bélelt tepsibe helyeztem, tetejükre is locsoltam kevés olívaolajat. A többi fűszert csak a szeletek felső felére szórtam, illetve belenyomkodtam. A végén meghintettem a zsemlemorzsával, és ment a sütőbe.
Kezdetben a fóliával betakarva, majd a fóliát kinyitva megsütöttem, hogy szép színt kapjon. 

A nagyobb darabokra vágott zöldségeket teflonserpenyőbe tettem, kevés olajat öntöttem alá, sóztam, megszórtam a neki szánt fűszerekkel, és nagy részt fedő nélkül készre sütöttem-pároltam. Közben kis időre fedőt tettem rá, hogy puhuljanak is, és egy minimális vizet adtam hozzá. De inkább sütöttem, mint pároltam.

A befűszerezett halak sütés előtt....

...és sütés után. Jól látszik, hogy mennyivel kisebbek lettek..

A zöldségek, sütésük-párolásuk előtt


Tőkehal szalonnával, friss salátával


Hozzávalók: mirelit tőkehal szeletek, só, bors, bazsalikom, csili paprikaőrlemény, füstölt szalonna, olaj, citrom és friss salátakeverék.

Ez volt az egyszerűbben elkészíthető. A kiolvasztott szeleteket sóztam, fűszereztem, kicsit állni hagytam, majd serpenyőben kevés olajon mindkét oldalukat hirtelen megütöttem.
Közben másik serpenyőben kisütöttem a szalonnát, és tálaláskor mindegyik szelet halra két-három darabot tettem és citromkarikákkal tálaltam.
Mellé friss vegyes salátát kínáltam, amiben volt jégsaláta, uborka, fehér hagyma, kápia paprika, sárgarépa, só, bors, pár csepp citromlé és olívaolaj. Ha van friss bazsalikomunk adhatunk hozzá pár levelet, ha nincs, jó a szárított is, és esetleg oregánó is - mindegyik fűszer csak még ízletesebbé teszi...

Jó étvágyat mindkét változathoz!