2019. szeptember 11., szerda

Szilvásgombóc





Itt van az ősz, aminek egyik finom, jellegzetes gyümölcse a szilva, amiből sok mindent készíthetünk. Ilyen például a szilvás gombóc, amit általában mindenki szeret. Mi is, és mivel idén még nem volt az asztalunkon, most gyorsan elkészítettem.... 😋

Hozzávalók kb. 30 gombóchoz: 80 dkg krumpli, 20 dkg liszt (ebből kevés, 3-5 dkg lehet kukorica liszt is lehet), 3-4 dkg margarin, 1 egész tojás, csipet só, zsemlemorzsa, szilva, cukor, fahéj, vaj vagy olaj a zsemlemorzsa pirításához

Elkészítése:
A krumplit héjában megfőztem, melegen meghámoztam, krumplinyomón átnyomtam, és hagytam kihűlni. Utána jól összegyúrtam a liszttel, a margarinnal, csipet sóval és a tojással.
A tésztát belisztezett deszkán vékonyra nyújtottam, majd egy kiszaggattam. A közepükre tettem a kimagozott szilvaszemeket, és fahéjas cukorral megszórtam.
Gombócokat formáztam belőlük. (Ha a tészta ragadna, a gombócokat egy kevés liszttel meghintjük.) Enyhén sós, forrásban lévő vízbe tettem, és amikor a gombócok feljöttek a víz felszínére, akkor még 2-3 percig főztem. Szűrőkanállal kivettem, lecsepegtettem, majd vajon megpirított cukros-fahéjas zsemlemorzsába forgattam. Porcukorral meghintve melegen tálaltam.

A kinyújtott, kiszaggatott tészta a szilvákkal, és kettő gombóc



12 megjegyzés:

  1. Imádjuk a szilvásgombócot. Éppen a napokban gondoltam rá, hogy én is készítek. Látva a tiédet nagyon megkívántam, és hamarosan készítek is. Nagyon guszta lett a gombócod.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen kedves Lívia, akkor neked is jó főzést, és jó étvágyat hozzá :-)

      Törlés
  2. Nagyon ínycsiklandozóak a gombócok, csak úgy kínálják magukat! Nagyon guszta! :) Nálunk is nagy kedvenc.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Láttam, nálad is készültek finomságok :-)

      Törlés
  3. Nagyon guszta, az elmúlt héten csináltam én is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Éva, biztos nagyon finom volt nálatok is :-)

      Törlés
  4. Na tessék, mindenkinek ötletet adtál - nekem is. Idejét nem tudom, mikor készítettem szilvás gombócot (legalább 2 éve) - pedig le lehet fagyasztani. Talán újra rászánom magam, olyan gusztusosak a fotóid :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Mari, mindig örülök ha másoknak is tudok ötletet adni :-)

      Törlés
  5. Nagyon kis csinosak lettek, szeretjük mi is, szilva hiányában szilvalekvárral is szoktam készíteni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen kedves Nea, biztos lekvárral is nagyon finom. Én majd lefagyasztani szeretnék szilvát, egy-két főzetre valót, ami ínségesebb időkben jól jön majd :-)

      Törlés
  6. Ó, de szépek lettek! A háttér is gyönyörű!

    VálaszTörlés