2018. február 20., kedd

Darált hússal rakott krumpli


A tányérban

Még a kerámia tálba...

...és közelebbről

Viszonylag kevés munkával készíthető el, egyszerű, de finom laktató egytálétel, ami nekem inkább télies hangulatú, úgyhogy most van itt az ideje...

Hozzávalók, egy kisebb, kb. 23x14 cm-es tálban sütve: kb. 60 dkg krumpli, 25 dkg darált hús, só, őrölt bors, olaj, 1 nagyobb hagyma, 2-3 gerezd fokhagyma, sűrített paradicsom vagy házi paradicsomlé, vagy házi spagettiszósz, törött pirospaprika, egy jó maroknyi reszelt sajt, 1,5-2 dl tejföl, (bele kevés olaj, víz, pirospaprika vagy csilipor).

Elkészítése:
Először a krumplit főztem meg, majd meghámoztam, felszeleteltem.
Közben míg főt, elkészítettem a darált húsos ragut. Olajon megdinszteltem az apróra vágott hagymát, hozzáadtam a húst, együtt fehéredésig sütöttem. Sóztam, borsoztam, felengedtem kevés vízzel. Megszórtam piros paprikával, a paradicsomkrémmel és a tört fokhagymával ízesítettem, majd készre pároltam.
Ezután elkezdtem összeállítani. Alulra tettem a krumpli felét, sóztam, rá a húsos ragut, erre a reszelt sajtot, ami lehet füstölt is. Tetejére jött a maradék krumpli, amit tejföl, kis víz, olaj, és kevéske csili paprika keverékével leöntöttem.
Sütőbe tettem, és szép piros-barnára sütöttem.

Alul a krumpli fele, rajta a húsos ragu

A húson a reszelt sajt

Tetején a maradék krumpli

Végül a tejfölös keverékkel leöntve, s már süthető is



11 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néz ki és finom lehetett. Szeretjük a rakott krumplit, ami ebben a változatban is nagyon jó.

    VálaszTörlés
  2. A betyarjat! Milyen kivanatos! Mar az este megcsodaltam, aztan ehesen elaludtam...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Juci, örülök, hogy neked is tetszik :-)

      Törlés
  3. Nagyon guszta egyszer már én is készítettem így! Finom !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Éva, akkor Te már tudod, hogy milyen lehetett :-)

      Törlés
  4. Nagyon jól néz ki és az a sok sajt benne.... nyami....

    VálaszTörlés
  5. Szeretem a rakott ételeket, a tiéd most kedvemre való lenne. Nagyon guszta!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Nea!
      Örülök, hogy ennyien gusztának és finomnak találjátok :-)

      Törlés