2017. november 14., kedd

Birsalmasajt - díszítve, dióval, és hagyományosan


A különböző formájú és díszített birsalmasajtok együtt




Már évek óta nem készítettem birsalmasajtot, most idén kedvet kaptam hozzá. Két részletben főztem, néhány nap eltéréssel. Főleg kisebb formákba töltöttem, de készültek egyszerű téglalap alakúak is, díszítettek és hagyományosak, valamint néhány diós is. 
Mindegyik finom lett, mert már ellenőriztük.... 😋

A diós változatok, az egyik feldarabolva....

Később, ha jobban megszikkad, szebben lehet majd szeletelni


Hozzávalók: birsalma, cukor, citromlé, dió.

Elkészítése:
A birsalmákat megmostam, feldaraboltam, magházát, héját rajta hagytam, és csak annyi vízben, hogy ellepje, puhára főztem. Amikor megfőtt lecsepegtettem, a főzőlevét eltettem, magházát eltávolítottam, majd héjával együtt apró lyukú húsdarálón ledaráltam.
Az így kapott pépet lemértem, kilogrammonként kb.70 dkg cukrot, 1,5 dl főzőlevet és egy citrom levét adtam a ledarált birshez. Lassú tűzön, folyamatosan kevergetve sűrűre főztem.
Amikor már jó sűrű lett, hideg vízzel kiöblített tálkákba, formákba töltöttem.
Közben a diós változathoz a diót rövid ideig sütőbbe tettem, hogy kicsit piruljon, mert így a héját könnyen le lehet róla dörzsölni, és akkor sokkal finomabb. Kis darabokra vágtam, és a már tálkában lévő masszába nyomkodtam belőle.
Másnap kiborítottam a formákból, fadeszkára, majd rácsra tettem, és levegőn szikkadni hagytam.

Kb. egy hét múlva, vagy amikor már jól megszikkadt, fóliába  vagy sütőpapírba csomagolva, száraz, hűvös helyen tárolhatjuk.

A birsek

Elkezdjük főzni

Már megfőtt
A ledarált massza, jöhet a sűrűre főzés



11 megjegyzés:

  1. Katalin kérlek, hogy teljesen töröld ki azt ami megjelent. Nem tudom, hogy mi történt. Írtam hozzászólást a birsalmasajthoz és nem a szokásos módon jelent meg és nem az ami szokott. Tehát nem a Lívia és nem a zöld kis szívalakú fa.
    Majd később újra írok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi. Nagyon szeretjük a birsalmasajtot. Én is régen készítettem és az bent van a blogomban. Az idén megint szerettem volna készíteni, de nem láttam szép birsalmát a piacon,
      Nagyon ötletes, hogy ilyen kis fomákba tettet és az nem is kétséges, hogy milyen finom lehet.

      Törlés
  2. Szépek, kívánatosak és nagyon jó ötlet volt ezekben a formákban dermeszteni. :)

    VálaszTörlés
  3. Kedves Lívia, Éva, Marcsi, köszönöm szépen az elismerő szavakat :-)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon guszták a sajtjaid!
    Sok puszi:ÁGI

    VálaszTörlés
  5. Az enyém nem volt ilyen gyönyörűséges, de elárulhatom, rendkívül gyorsan elfogyott (a gyerekeknél....) :-)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon mutatós így formákban dermesztve, díszítve. Hogy finom is, azt tudom. Odavagyok mindenért, ami birsalmás. :-)

    VálaszTörlés
  7. Ági, Marcsi, Gerdi, nektek is nagyon szépen köszönöm :-)

    VálaszTörlés
  8. Még soha nem kóstoltam birsalmasajtot, de mostanában léptem-nyomon "belebotlok" a netten. Ki kéne próbáljam én is, itt lenne az ideje megkóstolni. :) Nagyon szépek lettek a tieid!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Akkor épp itt az, ideje, hogy kipróbáljad :-) Biztos nagyon fog ízleni.

      Törlés