2021. november 5., péntek

Gesztenyés-körtés-túrókrémes torta - és Édesapám "Tolna Város Németségéért Díj" -ának átvétele


Ezt a tortát Apukám kapta a múlt hétvégén a közelgő névnapjára, melyet mi vittünk haza Mözsre. Ekkor volt Mindenszentek is, és Tolnán ekkor, október 30-án rendezték meg a 27. Nemzetiségi Napot, melyet a Tolnai Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezett meg. Ide én és a férjem is hivatalosak voltunk, mivel Apukám is kapott kitüntetést, harmad magával, a Tolna Város Németségéért Díj-at, melyet a tolnai és mözsi német közösség összetartozásának erősítéséért és öntudatának fejlesztéséért tett tevékenységéért kapott. 
 
A díjak átadását egy színvonalas, háromórás műsor előzött meg, ahol német énekkarok, zenészek és tánccsoportok szórakoztatták az összegyűlteket. A végén pedig egy finom vacsora zárta az estet, melyet a tolnai Hotel Thelenában fogyaszthattunk el.

A torta alatt egy-két képet erről is feltettem ide, és azt a kis videót, amit a műsor alatt a férjem készített. A többi képet a Mözsi séta blogomon láthatják mindazok, akiket érdekel.....
 

A torta még itthon, elkészülte után...


És már Mözsön, tálaláskor




A tortát részben Gizi diós-vaníliakrémet körtetortája alapján készítettem saját ötleteimmel kiegészítve. Köszönöm szépen ezt a remek receptet!

Hozzávalók egy 23 cm átmérőjű tortához, a tésztához: 2 tojás, 6 dkg cukor, 4-5 dkg liszt, 5 dkg darált dió, 1 teáskanál sütőpor, 
a túrókrémhez: 25 dkg krémes túró, 30 gramm vaníliás pudingpor, 2,25 dl tej, 6 evőkanál cukor (vagy ízlés szerint), 2 dl Hulala felvert habjának a fele, 1 citrom reszelt héja, 1 tasak (15 gramm) zselatinporból főzött zselatin fele, 
a körte réteghez: 2 nagyobb körte (most Vilmos, kb. 50 dkg), 3 evőkanál cukor, fél citrom leve, 
a gesztenyés krémhez: 20 dkg cukrozott gesztenyemassza, a 2 dl Hulala felvert habjának a másik fele, és a megfőzött zselatin másik fele, 
a torta tetejére a csokimázhoz: 8 -10 dkg csokoládé (nálam tej- és ét vegyesen), 1 teáskanál olaj, kb. 0,25 dl tej,
a teteje kidíszítéséhez: tetszőlegesen fél diódarabok, cukorgyöngyök stb....

Elkészítése:
A tésztával kezdtem. A tojásokat szétválasztottam, a fehérjét felvertem, majd egyenként hozzáadtam a sárgájákat, és a cukrot, még mindig a géppel, de alacsonyabb fokozaton dolgoztam vele.
Végül óvatos mozdulatokkal belekevertem a diót és a sütőporral elkevert lisztet.
Kivajazott és lisztezett tortaformába öntöttem, és előmelegített sütőben készre sütöttem.
A Hulalát felvertem, elfeleztem, és egyik részét a villával széttördelt gesztenyemasszához kevertem. Félretettem.
A körtéket negyedbe vágtam, a citromlével meglocsoltam, és a cukros vízben pár percig főztem.
A túróban elkevertem a felvert Hulala megmaradt részét és a cukrot, majd hozzáadtam a pudingporból és tejből főzött sűrű pudingot.
A zselatinporból és 1 dl körtefőzőléből elkészítettem a zselatint. Felét a túrókrémbe, másik felét a gesztenyekrémbe kevertem bele.
Most már minden kész volt, elkezdhettem összeállítani a tortát. Visszatettem a tészta köré a tortaforma oldalát, és beleöntöttem a vaníliás túrókrémet. A tetejét kiraktam a keskenyebb szeletekre vágott körtével, majd ráöntöttem a gesztenyekrémet.
Hűtőbe tettem, ameddig teljesen meg nem szilárdult.
Ekkor a tejjel és az olajjal felmelegítettem a csokoládét, levettem a tortáról a forma oldalát, és ráöntöttem a csokoládét. A tetejét kidíszítettem egy sor cukorgyönggyel, és tálalásig visszatettem a hűtőbe.

Még egyszer boldog névnapot, és gratulálunk a díjhoz!


A rövid videó az estről, amiről az elején írtam (eredetiben).....





.....és képek , melyeket bővebben a Mözsi séta blogomon lehet megtekinteni

A díjkiosztást megelőző zenés műsor részvevői

Édesapám köszönő beszédet mondott, miután megkapta a díját

Az ajándékok, már otthon

Az oklevél




Végezetül még néhány kép, amikor mécsest gyújtottunk a mözsi hősi halottak emlékművénél, és a temetőről, ahol eltávozott szeretteink sírját kerestük fel....









18 megjegyzés:

  1. Édesapádnak szívből gratulálok és további jó egészséget kívánok! Nagyon szép és finom tortát sütöttél!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen Éva, mindkettőnk nevében!

      Törlés
  2. Szívből gratulálok az Édesapádnak, és további jó egészséget kívánok neki. Nagyon szép a torta, és jó nagyokat nyelek, mert biztosan nagyon finom volt. Nagyon köszönöm, hogy megemlítettél és belinkelted a blogomból a receptet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Éva, Apukám nevében is ! Nagyon finom volt a torta, és az ünnepség is nagyon jó volt 😊.

      Törlés
  3. Már megint egy csodás torta. Gratulálok apukádnak!

    VálaszTörlés
  4. Gratulálok Apukádnak a díjhoz! Boldog névnapot is kívánok Neki! Neked pedig a tortához gratulálok. Csodásan is néz ki, a sok belekerült finomságtól pedig igencsak kedvemre való lenne!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindkettőnk nevében köszönjük szépen Melinda, nagyon kedves vagy! Finom volt a torta, gyorsan fogyott, és az ünnepség is nagyon jó, hangulatos volt!
      Apukám is olvassa majd, be ugyan nem ír, de mindig figyelemmel kíséri a blogjaimat és a megjegyzéseket is 😊.

      Törlés
  5. Szívből gratulálok Édesapádnak, végre élőben is megismerhettem Őt. Különleges tortát készítettél. Nagyon jó hangulatú volt a díjátadó.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen kedves Nea, Apukám nevében is! Örülök, hogy tetszett a kis összeallításunk! Tényleg nagyon jó volt a hangulat, és utána a vacsora is 😊.

      Törlés
  6. Gratulálok édesapádnak a díjhoz, további nagyon jó egészséget kívánok neki és a családodnak! :)

    VálaszTörlés
  7. Az Apukád a csoda, nem a torta ! :-)
    Maradjon még sokáig köztünk - köztetek - békés, egészséges éveket kívánok még neki, és természetesen gratulálok is a kitüntetéshez ! ♥

    VálaszTörlés
  8. Apukádnak szívből gratulálok a díjhoz és a névnapjához is, és jó egészséget kívánok neki, hogy még sokáig legyen köztetek. Csodás tortát készítettél, ami nagyon finom lehetett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen kedves Lívia az összes gratulációdat, Apukám nevében is!

      Törlés
  9. Gratulálok Édesapádnak a kitüntetéshez,további jó erőt és egészséget kívánok neki.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Apukám nevében is, neked is további jó egészséget kívánunk!

      Törlés