2024. október 3., csütörtök

Csalamádé télire







Nagyon szeretem a csalamádét, minden évben készül, van is egy már a blogomon, ez most csak annyiban különbözik, hogy kicsit kevesebb benne az ecet.
Leszedtük Apukámnál a még zöld paradicsomokat, a pár uborkát és paprikát, ami a töveken volt még, de volt sárgarépa, erős paprika, gyöngyhagyma és sonkahagyma is, így adott volt, hogy most ezekből csalamádé fog készülni. Csak káposztát és karfiolt kellett venni hozzá.
Biztos nagyon finom lesz a télen, de lehet hogy már előtte is 😋.....

Hozzávalók, a zöldségfélék: káposzta, paprika, erős paprika, uborka, zöld paradicsom, sárgarépa, karfiol, gyöngyhagyma, sonkahagyma,
a léhez: 1,5 liter vízhez kb. 3,5 dl 10%-os ecet, 5 evőkanál méz, 10 evőkanál cukor, kb. 4 dkg só, 1 mokkáskanál borkén, a fűszerek: szemes fekete bors, babérlevél, mustármag, koriander, szegfűbors, borókabogyó.

Elkészítése:
A káposztát legyalultam, a paprikát, az uborkát és a paradicsomot felszeleteltem, a hagymát egyben hagytam, a sárgarépát lereszeltem, a karfiolt rózsáira szedjük.
Besóztam, és legalább fél napot állni hagytam, de hagyhatjuk 24 órát is, ha hűvös helyen tudjuk tárolni. Ekkor gyengén kinyomkodtam, és üvegekbe tettem. Tetejükre, közéje szórtam a fűszereket, jó pár szemet mindegyik fajtából, és 1-2 vagy három babérlevelet, attól függően, hogy mekkora az üveg.
A lé hozzávalóit összekevertem és felforraltam. (A só mennyisége attól függően több vagy kevesebb lehet a hozzávalóknál leírtaktól, hogy a kinyomkodott zöldségek mennyire lettek sósak.)
A savanyúságlé hozzávalóinál leírtak csak egy arány, az üvegekhez szükséges mennyiséget kell készíteni, ami egyébként nagyon finom, ízletes.
Amikor kihűlt a lé, ráöntöttem a megtöltött üvegekre, tetejükre késhegynyi szalicilt tettem és lezártam az üvegeket. Más teendő nincs velük, mehetnek a kamrába.
 

A felaprított zöldségek, még besózás előtt.....

....de másnapra összeestek annyira, hogy a vájlingban elfért mind,
majd a fent látható három üveggel lett belőle



11 megjegyzés:

  1. Nagyon finom lesz bármikor is fogyasztjátok .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Éva, biztos fincsi lesz! 😋

      Törlés
  2. De régen nem csináltam...Talán még nem vagyok elkésve, azt hiszem én is teszek el pár üveggel - annyira jól néz ki a fotóidon !!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Mari, még biztos nem késtél le róla. Érdemes egy kicsit bíbelődni vele.

      Törlés
  3. Nagyon finom lesz majd valami mellé. Néha én is szoktam csalamádét készíteni, van valahol egy olyan receptem, amit állni kell hagyni egy éjszakát, hogy levet eresszen és saját levével kell elrakni. Idén már lekéstem róla, de jövöre észben tartom majd.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Nea, biztos finom lesz, én nagyon szeretem, akár magában is 😋. Ez is egy éjszakát pihent, este összeállítottam, lesóztam, és másnap délelőtt tettem üvegekbe.
      Talán még idén sem késtél le róla, elég sok minden terem még, és lehet kapni is.

      Törlés
  4. Nagyon guszta az üvegekben, biztosan hamar el fog majd fogyni. Régebben én is sokszor tettem el csalamádét télire, de ma már olyan kevés fogy, és a zöldségesnél olyan finomat kapok, hogy nem teszek már el.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen Éva, én is kisebb üvegekbe tettem, hogy gyorsabban elfogyjon egy nyitott üveg, mert nálunk is kevesebb savanyúság fogy, mint régen. Valahogy több olyan ételt főzök mostanában, amihez nem kell savanyúság.....

      Törlés
  5. Nagyon finom lesz télen. Én végül is maradtam a régi receptemnél, csak 1 dl forralt, hűtött vizet tettem hozzá. Én is most tettem közzé.

    VálaszTörlés