2024. szeptember 26., csütörtök

Húsos-sajtos rakott tészta fűszeres paradicsomszósszal







Előző bejegyzésemben főztem egy fűszeres paradicsomszószt, amit általában ilyen, és hasonló rakott tésztákhoz szoktam felhasználni. A szószt eltehetjük télire - több mint egy évig eláll, ha addig el nem fogyna 😋 -, de főzhetjük frissen, és mindjárt fel is használhatjuk egy finom tésztához, mint például ilyenhez, mint ez a mostani....

Hozzávalók: 28 dkg orsó száraztészta, 
a húsos raguhoz: 30 dkg darált hús, 1 nagyobb hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1-2 evőkanál olaj, só, őrölt bors, 3 kiskanál piros paprika, 1-2 csipet szárított-morzsolt kakukkfű, bazsalikom és oregánó, 1 kis üveg (3 dl-es) fűszeres paradicsomszósz, 3 dl víz, 2 dl tej, 
a tetejére: kb. 10 dkg reszelt sajt.

Elkészítése: A hagymát apróra vágtam, serpenyőben kevés olajon megdinszteltem, és hozzáadtam a darált húst és a fokhagymát. Sóztam, megszórtam a fűszerekkel, és együtt sütöttem, pirítottam.  Ezután felengedtem a kimért víz harmadával-felével, majd fedő alatt is még kb. egy negyed óráig pároltam.
Ekkor hozzáadtam a paradicsomszószt, a többi vizet és a tejet, egyet forraltam még rajta, s kezdtem összeállítani a tésztával.
A jénai tálat vékonyan kiolajoztam, beleszórtam a száraz tésztát, ráöntöttem a húsos-paradicsomos szószt, villával kicsit össze is kevertem. Az a jó, ha jó leveses, lucskos a szósz, hisz ebben kell majd a tésztának "megfőnie".
Tetejére reszeltem a sajtot, kicsit belenyomkodtam a szaftba, és már mehetett is a sütőbe, fedél nélkül. Kb. 40 percig szoktam sütni, nem túl magas lángon, amíg szépen megpirul a teteje, és a tészta is teljesen átpuhul.


A száraztészta a sütőtálban

A húsos ragu főzése

A kész ragu....

....és már rajta a tésztán

Lehet sütni



12 megjegyzés:

  1. Nagyszerű ötlet, még nem ettem ilyent, de ki fogom próbálni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Mari, próbáld ki, biztos ízlik majd neked is.

      Törlés
  2. Nagyon guszta, és finom ebédetek volt. Még soha nem készítettem így rakott tésztát, hogy nem főztem meg előtte.... ki kell hogy próbáljam. Köszönöm az ötletet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Éva, finom így elkészítve a tészta, és sokkal egyszerűbb, már régóta csak így csinálom. Vannak is hasonlóak már fent a blogomon:
      https://katalin-konyha.blogspot.com/2021/11/bolognai-rakott-teszta.html
      http://katalin-konyha.blogspot.com/2012/02/bolognai-rakott-teszta.html

      Törlés
  3. Nagyon guszta és finom lehetett. Jó ötlet hogy külön nem főzött ki a tésztát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Éva, finom volt. Nagyon praktikus így készíteni, időt és munkát lehet vele megspórolni 😀.

      Törlés
  4. Mindjárt fel is használtad a paradicsomszószt, amint látom. Én is szoktam szárazon felhasználni a tésztát a híg szósszal. A szószt sem kell annyit sűríteni. Mindenki jól jár. :) https://korsocska.blogspot.com/2022/02/tesztaszosz-uj-felhasznalasa.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Ani, akkor te is szereted így készíteni a tésztákat 😀. A te szószaid is nagyon guszták, finomak lehetnek az ízletes fűszerekkel!

      Törlés
  5. Annyira guszta, hogy legszívesebben leemelnék egy kis kockát a tányérról. Utóbbi időben nagyon népszerűek ezek az "egyedényes" tészták, nekem is nagyon bejön.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Nea, nálunk is kedvenc ez, és ilyen fajta tészták. Finomak, és sok munka nincs is velük.

      Törlés