2016. május 9., hétfő

Epres tiramisu torta


Díszíthetjük menta- vagy citromfűlevelekkel is

Egy finom könnyű, krémes tavaszi torta, mely az Anyák napi desszertünk volt. Félig egy újságban látott recept adta az ötletet, félig úgymond "magamtól" készült. 12 szelet lett belőle, aztán a felszeletelés után hamar üres lett a fadeszka...
Csak egy kis doboz mascarponém volt itthon, amit túróval szaporítottam, de így is púpozva lett tele a tortaforma, annyira, hogy jó hogy nem volt folyékony a krém, mert akkor kifolyt volna belőle...

Kicsit rusztikus lett a széle, de nekem így még jobban tetszett, mintha körben szép sima lenne

A felvágott torta a szeletekkel...




Hozzávalók egy 23 cm átmérőjű tortához: egy 2 tojásos házi piskóta (a torta aljára), 18-20 db babapiskóta, kb. 2-3 dl tej (nem mértem, amennyi szükséges) és 1-2 kupica kávélikőr, 25 dkg mascarpone, egy kis doboz natúr joghurt, 15 dkg tehéntúró, 2 dl Hulala habalap, 3 kiskanál zselatin, 1 dl víz, ízlés szerint porcukor, kb 40 dkg eper, cukrozott kakaópor.

Elkészítése:
A piskótát sütöttem meg először, 2 tojásból, 2 evőkanál cukorból és 2 evőkanál lisztből.
Hagytam hűlni, közben elkészítettem a krémet. A mascarponét és a túrót kikevertem kevés porcukorral, hozzáadtam a joghurtot és az 1 dl vízzel felfőzött zselatint. Felvertem a Hulalát, óvatosan ezt is hozzákevertem.
A piskótalap köré visszahelyeztem a forma oldalát, és egy réteg krémet kentem rá. Erre kerültek a kávélikőrös tejben megmártott babapiskóták. Annyi tejet és likőrt kevertem össze, amennyi szükség szerint kellett hozzá. Aki szereti a kávét, az erős feketekávéba mártogathatja. Mivel én nem szeretem, így csak egy kis kávélikőr került bele, csak az íze kedvéjért.
A babapiskóta rétegre kevés krém került ismét, erre az eper. Az eperre újra krém és a második babapiskóta sor, a tetejére pedig a maradék krém. Kidíszítettem eperrel és megszórtam kakaóval. 1-2 óra múlva már levehettem róla a forma oldalát.
Jól lehűtve másnap tálaltam.

A kisült vékony piskótalap a többi hozzávalóval

Az első réteg babapiskóta

Középen az eper, aztán jön még egy sor krém és újra babapiskóta

Már majdnem kész

Megszórva kakaóval. A kakaó a hűtés után kicsit "elolvadt" rajta,
amitől olyan lett, mintha csoki lenne.



12 megjegyzés:

  1. Nagyon szép és igen finom lehetett!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon finom lehetett. A gyümölcsös tortákat, sütiket szeretjük, csak a kávélikőrt hagynám ki belőle, mert kávét semmilyen formában nem iszok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Lívia! A kávélikőrből csak kevés benne, így szerencsére nem nagyon érződött. Mert a kávét nagyon de nagyon NEM szeretem :-)

      Törlés
  3. Gyönyörű lett! Szinte érzem a finom ízét!

    VálaszTörlés
  4. Csodás lett ez a torta! :-)

    VálaszTörlés
  5. Hűha! :) Csodás finomságot készítettél.

    VálaszTörlés
  6. Elkészítettem és nagyon szuper lett.A krémje valami csodás,komolyan vissza kellett fognom magam,nehogy megegyem még az összeállítás előtt.:)
    Már érik a málna a kertünkben,legközelebb azzal készítem el.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy sikerült elkészíteni, és hogy ízlett! Málnával is biztos nagyon finom lesz majd :-)

      Törlés